16.-17.-18. Fejezet

 

Tizenhatodik fejezet

Fordította: Aemitt

A Baker Streeten leszálltunk a metróról, majd visszamentünk még néhány útvonalon, hogy összezavarjuk azokat, akik megpróbáltak követni minket, és végül a Mile Endnél szálltunk ki. Majd Hollywood ötletének köszönhetően taxival mentünk a parkba, és sétáltunk a csatorna mentén. Fájdalmaival küszködve lépkedett, míg én csak sétáltam, és azon tűnődtem, hová tartunk, míg Hollywood fel nem ugrott egy kikötött keskeny hajóra, mintha az övé lenne, és engem otthagyott a csatorna partján, zsebre dugott kézzel, és bizonyára bamba arckifejezéssel az arcomon.

– Jössz, English? – Hollywood lemászott a hajó kis falépcsőjén, aztán behajolt.

Van egy hajója. Hát erre nem számítottam. Nem tűnt hajózós típusnak. Egy előkelő dokkvidéki lakás? Igen. Egy ócska, öreg folyami hajó?

Kíváncsivá tett.

A belső tér úgy volt berendezve, mint egy lakókocsi, csak keskenyebb és a vízen volt. Tehát egy úszó lakókocsi. Szürke és fehér konyhabútor és a berendezés világította meg az aprócska teret.Rózsaszín párnák voltak elszórva itt-ott. Egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek egy keskeny hajót elképzeltem. Valaki sok pénzt költött arra, hogy az úszó lakókocsi belülről elegánsan nézzen ki, kívülről pedig úgy, mintha bármelyik pillanatban elsüllyedhetne.Kibérelte? A hajóbérlés menő volt?

Egy bekeretezett fotón akadt meg a szemem. Egy fiatalember, tizenvalahány évesen, túl hosszú haját a füle mögé dugva, egy hasított leggingsben lévő lány mellett állt, csupa ragyogó mosolyt villantva valahol, ahol házmagasságú fenyőfák voltak. Valószínűleg az Egyesült Államokban. Nem volt tévedés, amikor azt mondta, hogy ő és Annie régóta ismerik egymást.

A bűntudat és talán egy csipetnyi féltékenység bonyolult dolgokat művelt a fejemmel. Kage és Annie nyilvánvalóan egy párt alkottak. A kezeim érintették Hollywoodot, a nyelvem pedig a szájában. Vajon ettől én is bűnrészes lettem a megcsalásban?

– Kapcsold ki a telefonodat – mondta Hollywood a hajó távolabbi részéből, ahol összeszedett egy elsősegélydobozt, és a tartalmát egy asztalra borította. – Csak elővigyázatosságból.

Elég fair. Kikapcsoltam a telefonomat, és felé ballagtam, magamba szívva a csöpögős környezetet. A hajó otthonos volt és személyes jegyeket is tartalmazott. Egy mini hűtőszekrény elejére, egy gyűrött gyerekrajz volt ragasztva egy házról. Egy parafatáblára emlékeztetőket tűztek, hogy vegyenek kenyeret és fizessék ki a számlákat. Ez egy igazi otthon volt. És idehozott engem.

Megnedvesített egy vattapamacsot, és a hajó hátsó részében lévő fürdőszobából előhozott borotválkozó tükörbe nézve megtörölte az ajkát, letörölve a megszáradt vért.

Teret adva neki a munkához, nekidőltem a kis konyhabútornak, és alig vártam, hogy megkérdezzem, hogy ez a hely az övé-e, de akkor úgy tűnhetne, mintha érdekelne, pedig nem így volt. Fontosabb dolgokat kellett megbeszélnünk. – Miért üldöztek téged?

– Mit gondolsz, miért? – morogta, kicsavarta a vattát és újra megtörölte.

– Mit akartak csinálni veled és velem?

– Gondolom, reggelre már igazán személyes kapcsolatba kerülnék a halott árverezővel.

– Devi tényleg meghalt, mi?

– Igen. – Letette a véres vattakorongot, megvonta a vállát, és óvatosan levette a kabátját. – Anca ölte meg. Néhány hónapja bérelt fel, hogy kutassam fel az ereklyéket a munkaadója számára. Többnyire felső kategóriás darabokat. Egész jól ment, amíg egy makacs angol ügynök az utamba nem állt.

– És Gary Clarke?

– Anca azt akarta, hogy az ereklyéket még az árverés előtt megkaparintsák. Megkért, hogy keressem meg.A férfi gyorsan kezdett kiborulni. Tudta, hogy figyelik.A találkozásunk előtti napon szembesítettem vele, próbáltam figyelmeztetni. Azt hiszem, csak rontottam a helyzeten. A Leicester Square-i bárban – annak egy rablásnak kellett volna lennie –, bemenni, megszerezni az ereklyéket –, de amikor elmenekült, Anca elrendelte a gyilkosságot. – Hátradőlt az asztal körüli fülkeülésben, ajkát teljesen rendbe hozta, de arca még mindig sápadt volt. – Szerintem túl sokat tudott. Többet, mint én.

Most hálás voltam a köztünk lévő térért. – Megparancsolta, hogy ölj meg egy embert, és te meghúztad a ravaszt? Ez téged felizgat, vagy van valami hatalma feletted?

Tartotta a szemkontaktust, minden mosoly eltűnt az arcáról és ott volt a valódi férfi, aki a sok Hollywood-i marhaság mögé bújt. Láttam ezt a férfit, amikor utoljára megcsókolt, közvetlenül azelőtt, hogy otthagyott a kamu lakásában.Ez az ember sok szart látott már, és a fele még mindig a lelkét nyomta. Mint nekem.Néha az élet katonát csinált az emberekből, még ha nem is voltak katonák. Kage-nek pont ilyen volt a tekintete.

Végül felsóhajtott. – Ha belemegyünk ebbe, akkor kell egy kávé. – Miután kicsúszott az asztal mögül, felkapott két bögrét a szekrényekből, és megtöltötte őket a konyhai csap alatt.

– Van tea?

– Nem, amerikai vagyok.

Aztán – rémületemre – betette a bögréket a mikrohullámúsütőbe. – Mit csinálsz?

– Felmelegítem a vizet. – Felvonta a szemöldökét, mintha én lennék az idióta.

– Nem. – Szememet forgatva odaléptem, és félrekönyököltem az útból. – Egyszerűen nem. Hol van a vízforraló?

– Mi a baj a...?

– Állj. – A szekrényekben kotorászva találtam egy apró, poros vízforralót, amit hátul, egy kenyérpirító mögé tuszkoltak, és amit soha senki nem használt, megtöltöttem vízzel, bedugtam a konnektorba, és bekapcsoltam. – Nem szabad a vizet mikrózni. Rákos leszel.

– Biztos vagyok benne, hogy ez nem állja meg a helyét. – Felkacagott, és elvonult az asztal mellé, minden egyes újabb mozdulatnál összerezzent.

A beépített kanapé végébe huppant, felkuporodva a párnázott sarokba, és a fejét a falnak támasztotta. Hosszú szempillái alatt borostyánszínű szemekkel figyelte, ahogy a kávét készítem. Az egész nagyon otthonos és meglepően kényelmes volt. Az, hogy valódi környezetben láttam őt, még valóságosabbá tette a férfit, és ez megzavarta azt a képességemet, hogy távolságot tartsak.

A kávé elkészült, az övét áttoltam az asztal túloldalára, és az enyémmel a kezemben leültem vele szemben. – Éppen el akartad mondani, miért gyilkolsz látenseket.

Ujjaival körbefogta a bögrét, de otthagyta az asztalon, és a gőzölgő italát bámulta. – Nem így terveztem.

– Csak úgy belecsöppentél a gyilkossági melóba?

Homlokát ráncolva előrehajolt. – Igazi pöcs tudsz lenni, tudod?

– Ezt már felvetették.

Miután végighúzta a kezét az arcán, felsóhajtott. – Azért hagytam el az Egyesült Államokat, mert ott borzalmasan bánnak a látensekkel. Nem akartam, hogy ez ide is kövessen.

– Uh-huh. – Belekortyoltam a kávémba. – Még mindig nem hallottam, hogy miért.

– Mindezt bizalmasan mondom el. Bízom benned. Ez nem kerülhet vissza Kempthorne-hoz.

Most a homlokomat ráncoltam. – Kempthorne az utolsó, aki miatt aggódnod kellene. Őt csak az igazság érdekli.

Hollywood megrázta a fejét, és a kis ablakon át a csatornán túli park zöldjét bámulta.

– Kempthorne keményfejűnek tűnik, pedig nem az. Azt akarja, hogy az ereklyék ne legyenek az utcán, és az emberek biztonságban legyenek. Mindannyian ezt akarjuk. Jó emberek vagyunk. Nos, ők azok. Én dolgozom rajta – ami csak számít valamit.

– Miért rúgtak ki a Psy Ops-ból? – Olyan gyorsan kérdezte, akár egy pofon csattant volna az arcon.

Megköszörültem a torkomat, és a szemébe néztem. – Ez most olyan, mint a ,,szemet szemért” dolog? Elmondok neked egy titkot, te pedig elmondod, hogy miért ölsz parancsra?

– Segítene.

Nagy levegőt vettem, és gondolatban kiástam magamból az összes régi szart, amit oly keményen igyekeztem eltemetni. – Azért léptem be a hadseregbe, hogy eltűnjek az utcáról. Egy látens az East Enden...Azt mondják, hogy Kelet-London megtisztult, de ez nem így van. A szervezett bűnözés csak ravaszabb lett. Így maradt a katonaság, különben a törvény rossz oldalán, börtönben vagy holtan végeztem volna.Kurvára imádtam a Psy Ops-t, pszichológiai hadműveletet, őszintén szólva – legalábbis az elején. Megtaláltam a hivatásomat. Egészen Szíriáig. Egy akció balul sült el, a csapatom kereszttűzbe került. Csak én és Hardhat – az ő azonosítója –, menekültünk meg. Rögtön utána kirúgtak, hogy fedezzék a parancsnok elbaszását.

Hollywood összehúzta a szemét. – Ez a hivatalos verzió. Elmondod, mi történt valójában?

– Megdugtam a parancsnokomat, és amikor a művelet rosszul sült el, megfenyegettem, hogy leleplezem a hanyagságát.Nem kellett volna, de lemészárolta a csapatom. Úgy gondolta, talán azt is elmondom mindenkinek, hogy ő mennyire szeret szopni, és a legegyszerűbb módja annak, hogy mindezt és engem is eltemessen, az volt, hogy tönkreteszi a karrieremet.Választhattam, hogy a poszttraumás stressz-szindróma miatt felmentenek, vagy kirúgnak kötelességmulasztás miatt.

– Hűha.

Az, hogy Sawyer –a parancsnokom –, fogait bevertem, valószínűleg nem segített a védekezésemben. – Te jössz.

– Annie és én évekkel ezelőtt a nyári táborban találkoztunk. Azóta vagyunk barátok, mióta tökön rúgott egy srácot, amiért az mindenkinek azt mondta, hogy megcsókoltam.

– Kedvelem őt. Megcsókoltad a srácot?

A vigyora visszatért, teljes pompájában. – Ennél jóval többet tettünk. Gondolom, nem tudta, hogy meleg, amíg meg nem mutattam neki. Annie és én az évek során tartottuk a kapcsolatot. Minden alkalommal összejöttünk, amikor a szülei átrepültek az Egyesült Királyságból, és magukkal rángatták őt is. Aztán néhány hónappal ezelőtt felhívott... Amit most elmondok, az nem hagyhatja el ezt a szobát, Dom.

– Rendben.

– A szavadra.

– Megkapod.

Tétovázott, még mindig mérlegelte, hogy megbízható vagyok-e. – Annie egy nem regisztrált látens. Senki sem tudja – senkinek sem kellett volna tudnia. És nem mondod el senkinek, hallod?

Felemeltem a kezem. – Teljesen bizalmasan. – Továbbá, a fenébe is, az egyik legismertebb tévés műsorvezető egy be nem jegyzett látens volt?! Jól tette, hogy ilyen sokáig titkolta.

– Megzsarolták. Abban a pillanatban felszálltam egy repülőre, egyből idejöttem, és megszerveztem egy találkozót az őt zsaroló nővel, a hitelesítővel, Ancával.

– És felajánlottad, hogy Ancának dolgozol, ha leáll Annie zsarolásával?

– A feladat, néhány ereklye visszaszerzése és ezzel végeztünk is volna.

– Naiv.

Szárazon felkacagott. – Nem volt más választásom. De amint Anca közelében voltam, láttam és hallottam is dolgokat. Mint például az M néven ismert alak a háttérben, aki Anca szálait mozgatja, nagyhatalmú ereklyéket gyűjt, és likvidálja a túl sokat tudó látenseket. Soha nem láttam őket. Eldobható telefonokon és feltöltő kártyákon keresztül bonyolítják le a dolgokat. Anca az egyetlen, aki beszél velük, és ő sosem bízott bennem, különösen, amikor elkezdtem kérdezősködni. Akárkik is ők, valamire készülnek. Valami nagy dobásra, itt, Londonban, egy csomó ereklyével. Most nyakig benne vagyok, és ahogy korábban láttuk, már nincs rám szükség.

Ez nem az egész történet, de sokkal több volt, mint amennyiből kiindultam, és egy része igaz volt. Az, hogy melyik rész volt az igazság, már nehezebb dolognak bizonyult. Mégis, amikor meghallottam, hogy egy szervezett erő áll az egész mögött, aki ereklyéket gyűjt egy potenciálisan rosszindulatú cél érdekében, a hideg futkosott a hátamon. Egyetlen mocskos ereklye is rossz, de ha a névtelen M-nek több is van a tulajdonában, akkor egész Londont a földdel tehetik egyenlővé, vagy még annál is rosszabb.

– Annie is veszélyben van?

– Nem tud semmit, és ő egy híresség, nagy hírnévre tett szert. – nyelt egyet. – Szerintem egyelőre békén hagyják. Engem akarnak, különösen most, hogy közel állok Kempthorne-hoz és az ügynökeihez.

– Eljöhettél volna ezzel hozzánk. Kempthorne-nak vannak erőforrásai.

– Olyan erőforrások, mint te? – kérdezte tudálékos hangon.

– Ez mit jelentsen?

– Te és ő...

– Nem vagyunk együtt. Jézusom, miért hiszi mindenki, hogy együtt vagyunk? A Kempthorne és társai egy profi ügynökség, és rohadt jók vagyunk. Nem kufircol az alkalmazottaival. Az az ember olyan céltudatos, mint egy rakéta.

– És egy könyvesbolt hátsó részében működik?

– Ne bántsd. Különben is, szereted a könyveket. Láttam, ahogy azt a Harry Potter második kiadást simogattad.

Lágy, mély nevetése szinte ragályos volt. – Nem simogattam. Csak megcsodáltam.

– Huh. – Nem akartam kimondani, de határozottan ugyanolyan felhevült vággyal a szemében csodálta a farkamat.

A falon lévő óra megragadta a tekintetemet. Már két óra eltelt. Gina ki fog borulni. Vissza kellett mennem, hogy tájékoztassam a csapatot.

– Nekem kellene...

A keze az enyémre simult az asztalon, amitől megrémültem. – El sem hiszem, hogy ezt kérdezem. Maradnál... talán?

Ebben az egyetlen kis szóban sok minden benne volt. A szükség miatt tágra nyílt a szeme, de nem abból a ,,dugjunk” fajtából. Nem akart egyedül lenni. A gondolat, hogy otthagyjam, nekem sem esett jól, de maradni nem volt valami jó ötlet. Hollywood és a kis keskeny hajója a rózsaszín párnáival kezdte ledarálni a gátakat, amelyek távol tartják az érzelmeket, és most, hogy tudtam, hogy áldozat, a régi, katonás részem nem tudott lemondani a dologról – vagy róla. Ő csak egy barátjának akart segíteni, ehelyett azonban beszippantotta a londoni ereklyekereskedés bűnözői alvilága. Szerencsés volt, hogy még mindig élt.

Kihúztam a kezem az övé alól. – Be kell jelentkeznem a csapatnál. Amíg én ezt megteszem, végigjárom a parkot, és megbizonyosodom róla, hogy nem figyelik a lebegő cipősdobozodat. – Otthagytam a kisasztalnál, tekintete az elsősegélydobozból előszedett összes kötszerre és ragtapaszra szegeződött. És a fenébe is, úgy nézett ki, mint egy elveszett, kivert kutya, teljesen leharcoltan és kimerülten.

A szentségit. Nem eshetek bele Hollywoodba. Ő csak egy munka volt. Semmi több. – Mindjárt jövök.

Zúzódásos arcán, őszinteség látszott. – Köszönöm, Dom.

– Csak néhány órára. – Kinyitottam a kis ajtót, és kimásztam.

Egy ideig még maradnék, és kihasználva az időt, megpróbálnám meggyőzni, hogy hagyja, hogy Kempthorne segítsen neki. A maradás csak a munkáért volt. Pontosan ezt írtam Ginának, még akkor is, amikor áruló szívem megdobogott a gondolatra, hogy visszamegyek a hajóra.

 

Tizenhetedik fejezet

Fordította: Aemitt

Minden biztonságos. Hollywoodon dolgozom.

G: Oké.

Voltak gondjai a közlekedési rendőrökkel. Rá tudod állítani K-t?

G: Kempthorne már rajta van.

Pompás. Több információm van M-ről. Holnap beszámolok. Ne várj meg.

Hozzáadtam néhány emojit egy padlizsánról, egy fánkról és egy nevető arcról, amin kuncogtam magamban a Mile End szép zöld parkjában tett sétám során.

Ha megpróbálnám meggyőzni Hollywoodot arról, hogy profi csapat vagyunk, jobb, ha nem látja az üzeneteimet. Vagy talán szórakoztatónak találná őket? Volt humorérzéke; láttam, hogy csillogott a szeme, amikor a zsaru megmotozta. Talán még jobban ki tudnám csalogatni belőle ezt az oldalát, most, hogy volt egy kis időnk együtt, anélkül, hogy közvetlen fenyegetés lihegett volna a nyakunkban.

Nem volt nyoma, hogy bárki is figyelte volna a keskeny hajót, de később óvatosnak kellett lennem, amikor visszatértem London belvárosába. A metró egy ideig valószínűleg tiltott terület volt, legalábbis addig, amíg a közlekedési rendőrség el nem felejtette az arcomat.

Végiggondoltam a Hollywood által megosztott információkat, és úgy pörgettem őket a fejemben, mint egy kavicsot, amit a tengerparton találtam. Anca ennek az M alaknak dolgozott. Gareth Clarke volt a futáruk. És M volt a rejtélyes ereklyelicitáló? Valami még mindig nem stimmelt az egészben. A darabkák csak hézagosan illeszkedtek egymáshoz. Hollywood bizonyos mértékig őszinte volt, de kétségtelenül többet tudott. Ha beszélnék Annie-vel, hogy a történet másik oldalát is megtudjam, az segítene. Gina ráugrana a lehetőségre, és ő sokkal kevésbé volt feltűnő, mint Kempthorne, vagy én. Talán megszervezhetne egy diszkrét találkozót Annie-vel?

Visszamászva a keskeny hajóba, egy frissen zuhanyozott Hollywood látványa fogadott. Farmert és egy szándékosan túl kicsi pólót vett fel, amely úgy ölelte át a mellkasát, mint a testfesték. – A park tiszta – mondtam, és igyekeztem nem csodálni, ahogy a farmerja a fenekét is átölelte.

Amint kibújt kedvenc kabátjából, egész vékony testalkata megmutatkozott. Már tudtam, hogy ebben a testben erő lakozik. Megéreztem a jobbhorgát, és azt is, amikor a konyhaszigetnél viaskodtunk. Ha újra megpróbálkozna ezekkel a mozdulatokkal, nem sok ellenállást tanúsítanék.

– Beszéltél Alex Kempthorne-nal? – kérdezte. Összeszedett egy marék krumplit, és előkészítette őket a hámozáshoz. Miközben ő elfordult, szégyentelenül végigvándorolt a tekintetem a férfi hátán, a csípője fölött és a feneke ívén. Kizárt, hogy ne tudta volna, hogy mennyire vonzó. Sötét, nedves haja művészien egészítette ki a szép képet.

– Nem. Mondtam, hogy nem fogok. – Egy szekrénynek támaszkodtam, és elszakítottam a tekintetem. – Ezért írtam Ginának, különben megkeresett volna. Ne aggódj, kikapcsoltam a telefonomat. – Gyors keze profi módon aprította a krumplit. – Te főzöl?

– Néha. Értelmetlen, ha egyedül vagyok, de... – Átpillantott a válla fölött, és bájos mosolyt villantott rám. – Társaságban nem bánom.

Maradjprofi. Amit könnyebb volt mondani, mint megtenni, amikor a gondolataim az alváshiánytól ziláltak voltak, a testem pedig ki volt éhezve mindarra, amit Hollywood teste közvetített.

Néztem, ahogy gyors kezei a késsel dolgoznak, és hálás voltam, hogy ez a halálos pontosság nem engem vett célba.

– Leülhetsz, tudod – mondta. – Ahelyett, hogy ácsorogsz. Biztos kimerült vagy.

Talpon voltam, mióta Kempthorne-nal elindultam a klubba, és most, hogy a veszély elmúlt, kezdtem kissé lankadni. – Köszönöm. Használhatom a mosdót?

– Csak tessék.

Az apró fürdőszobában rengeteg hely volt a személyes tárgyak rejtegetéséhez. Gyorsan körbeszimatoltam, még mindig próbáltam kiismerni a férfit, de nem találtam semmi szokatlant. A tükörképem azonban durva volt. A borostám dörzsölte az ujjaimat, a hajam pedig kócos volt, és nem azon a divatos módon. Nedves kezemmel végigsimítottam rajta, próbáltam némi tartást adni neki, és vizet fröcsköltem az arcomra, hogy kitisztítsam a fejem.

Ne keveredj bele.

Próbáltam elkerülni, hogy túl sokáig a saját szemembe nézzek. Mindig úgy tűnt, hogy hazugnak neveztek.

Visszatérve a konyhába és Hollywood ahol a levest készítette, befészkeltem magam az asztal körüli kis ülőkékbe. – Szóval, hogy jutottál a lakóhajóhoz?

– Ez Annie-é. Pihenésre használja. Vagy legalábbis használta, amíg meg nem jelentem.

Ez nem az ő tulajdona volt, hanem a nőé. Ez megmagyarázta a mini hűtőn lévő fotókat, és talán a rózsaszín párnákat, bár nekem tetszett az esztétikája. – Aranyos.

– Igen, szép, és mozog, ami a paranoiás seggemet boldoggá teszi.

Nem szeretett túl sokáig egy helyen maradni? Hollywood egy rejtély volt, amely egyre jobban foglalkoztatott. Néztem, ahogy zöldséglevest főz ebédre, és hagytam, hogy elkalandozzanak a gondolataim. Papíron minden arról szólt, hogy Hollywood minden karrierjéből kibukott, amivel megpróbálkozott, de a feljegyzések hazudtak. Én voltam a tökéletes példa erre. – Miért hagyta ott az FBI-t? –kérdeztem halkan, most, hogy már mindketten kényelmesen éreztük magunkat, könnyedén odavetettem a kérdést.

– Ismertem egy látenst a középiskolában. – Miközben beszélt, két tálban tálalta a levest. – Jó gyerek volt. Volt néhány problémája, tudod... Megverték. Próbáltam segíteni, de csak rontottam a helyzeten, aztán egy nap eltűnt. Egyszerűen nem jött be az iskolába. Senki nem szólt semmit. Senkit sem érdekelt. Eltűnt, mintha csak kitaláltam volna.

Éreztem, hogy összeszorul az ajkam. Minden, amit leírt, rutinszerű volt az East Enden. A látens gyerekek állandóan kikerültek a képből, és senki sem foglalkozott velük.

– Nagyjából egy évvel később az egyik újságban megjelent a hír, miszerint a maradványokat egy tűzrakóhelyen találták meg. Akkor már tudtam. Nem egyszerűen meghalt, valaki megölte, és senki sem törődött azzal a gyerekkel.

Hollywood pillantása találkozott az enyémmel, és egyfajta megértés áradt szét közöttünk, az a fajta megértés, ami két ember között akkor van, amikor már sok szart láttak, és tudják, hogy mi lesz a vége. – Elvégeztem a középiskolát, mindent jól csináltam, beválogattak a képzésre, de az USA-ban más a helyzet. Azt hittem, hogy jót fogok tenni, de kiderült, hogy senkit sem érdekel, hogy mi a jó. – Letette elém a tál levesemet, és leült velem szemben a sajátjával. – Gyakran gondolok arra a gyerekre. Nem tudtam az lenni, akit az FBI akart magának. Az állami rendőrbírók, az ügynökségek, mind ugyanazok, csak más néven. Kérsz még kávét?

– Van valami ütősebb?

– Kicsit korán van még a borhoz.

– Több mint harminc órája nem aludtam. A korán relatív.

– Akkor jöhet a bor. – A sok apró szekrény egyikében talált egy palackkal, kipattintotta a dugót, és töltött két pohárral.

Köszönettel mosolyogva vettem el az enyémet, majd feltettem a kérdést. – Ahhoz képest, hogy látens szimpatizáns vagy, nem volt gondod Gary Clarke-ot lelőni.

Elmosolyodott, és megkavarta a bort a poharában. – Szeretsz a kérdésekkel lesből támadni.

Megvonva a vállamat, belekóstoltam a levesembe, és meglepett a nyelvemet érő íz robbanás. – Ez finom – motyogtam teli szájjal.

Mosolya egyre szélesebb lett, és néhány falatot evett, mielőtt válaszolt. – Clarke tudta, hogy Anca a nyomában van. Szándékosan őrizte azt az ereklyét. Éppen fel akart robbanni.

– Ismerek embereket. Ismerem a látenseket – hiszen én is az vagyok. Gary félt, de nem volt hülye. Nekem úgy tűnik, azért ölted meg, mert Anca aggódott, hogy beszélni fog.

Hollywood megrázta a fejét. – Felrobbant volna, és te is vele együtt haltál volna meg.

– Meg kell egyeznünk abban, hogy nem értünk egyet.

Beszélgettünk még egy kicsit Annie-ről, és egyértelmű volt, hogy közeli gyerekkori barátok voltak, de nem szeretők. A kapcsolat csak egy hazugság volt, hogy távol tartsák a sajtót. Annie nem volt oda a kapcsolatokért, és az, hogy Hollywood karjaiban volt, megakadályozta, hogy az emberek megkérdezzék, mikor fog férjhez menni. A sajtó amúgy sem vette be a csakbarátok vonalat, amit az Alexander Kempthorne iránti rajongásukból hamar leszűrtem.

Hollywood jó hallgatóság volt. Néhány óra úgy eltelt, mintha nem is lett volna idő, de bármennyire is kényelmes volt ez az egész, nem tudtam figyelmen kívül hagyni a felelősségemet és a London felett tornyosuló fenyegetést. – Vissza kell mennem. – Lecsúsztam az asztali ülőkéről, és felkaptam a kabátomat, miközben a gondolataim Anca körül keringtek, és arra összpontosítottam, hogy mit tudhat meg róla Kempthorne.

Abban a pillanatban, hogy az ajtó felé fordultam, Hollywood keze a vállamon landolt, és végigsimított a karomon. A szívem a torkomba ugrott, megdermedtem, és Hollywoodnak időt adott arra, hogy megkerüljön, és elállja a kijáratot. – Vagy... – Egyetlen lépése közelebb juttatta. – Találhatnánk valami mást is, amit csinálhatnánk – mondta azzal a csöpögős, fülledt amerikai hangján.

– Nem tudok... – A tagadás megakadt abban a pillanatban, amikor egész pompás énjét hozzám nyomta. Ujjai a hajamba csúsztak, és a szája az enyémet feszítette szét. Minden erőfeszítésem, hogy ne arra gondoljak, milyen finom lenne a kezem alatt vonagló meztelen teste, összeomlott. A kezemet a csípőjére eresztve magamhoz húztam, miközben el kellett volna taszítanom. Onnantól kezdve elvesztem. Elvesztem az érzésben, ahogy a szája megnyitotta az enyémet, ahogy a nyelve táncolt, ahogy a hajamba markolt, és elvesztem az acélos testének érzésében. Alig vettem észre, hogy hátrafelé, egy szekrényhez sétált velem, csak akkor nyögtem fel, amikor szendvicsszerűen odaszorított. A farkának kemény nyomása a csípőmbe fúródott, és nem volt kétséges, hogy Hollywood mindent beleadott. Homályosan emlékeztem, hogy Robin mondott valamit arról, hogy munka közben nem szabad bratyizni, de ez volt a munka. Szóval mit tehetett volna az ember, ha csak nem követni a parancsokat?

Bor íze volt. Rágcsáltam az alsó ajkát, többet akartam belőle. Sziszegve elhúzódott, és az újra kinyílt vágást tapogatta. – A francba, bocsánat... – A következő csókja elnyelte a bocsánatkérésemet és engem is. A keze a fenekemre ereszkedett, a térde leszorított, és a farka átkozottul ragaszkodott ahhoz, hogy beszálljak a játékba.

Lihegve hátravetettem a fejem, és visszahőköltem attól a forgószéltől, amely hirtelen Hollywood keze, szája és teste okozott mindenütt. És ez még mindig nem volt elég. Jézusom, a bor és az alváshiány együttesen megzavarta a fejemet. Száz oka volt annak, hogy miért volt rossz ötlet Hollywooddal dugni, de ebben a pillanatban egyetlen egy sem jutott eszembe.

Visszahúzódott, és hüvelykujját végighúzta az alsó ajkamon. – Azóta akarom ezt a szájat, mióta rám vicsorogtál abban a sikátorban.

Mondhattam volna valami okosat válaszul, de inkább megragadtam a tarkóját, és úgy csókoltam meg, mintha a nyelvemmel ki tudnám vájni a lelkét. Ezt csináltuk, és most kurvára meg fog történni, mielőtt a józanész visszakúszott volna. Visszatáncoltunk az asztal felé. Megbotlott, letette a kezét, hogy egyensúlyba hozza magát, és most már oda szorítottam a kis asztalhoz, pont oda, ahová akartam. A teste egy lakoma volt, csak arra várt, hogy felfaljam. A pólója alá vezetve a kezemet, ujjaimmal végigtáncoltam a hasizmán, és elképzeltem, hogy hamarosan a nyelvemmel ingerlem azokat a kemény domborulatokat. Szükségem volt arra, hogy belemélyeszthessem a fogaimat Hollywood lenyűgöző idomaiba, például ívelt vállaiba, amelyek követelték, hogy szopogassam és harapdáljam őket.

Visszalökött, keresztbe fonta a karját, és lerántotta magáról túl szűk pólóját, felfedve mellkasának markáns vonalait. Jézusom, azt sem tudtam, hol kezdjem. Nyalogassam meg a közepén vagy rágcsáljam meg valamelyik feszes hasizmát. Lehajoltam, és nyelvemmel végigsimítottam az egyik mellbimbóján, mire ő felszisszent. Elmozdult, a fenekét az asztallapnak támasztotta, és széttárta a térdeit, így invitált magához.

Rajtakaptam, hogy forrón néz rám, a szája felfelé húzódott, és arcát pimasz gyönyör világította meg. A pokolba is, amikor úgy nézett ki, mint a két lábon járó bűn, tehetetlen voltam, hogy ellenálljak. Óvatosan megragadtam az állát, felfelé billentettem az arcát, és egy átszellemült csókra közeledtem, de nem teljesen értem el az ajkait. – Ezúttal nincs megszakítás?

– Csak mi vagyunk.

Hollywood lassú, gyengéd csókolása a kísértésekkel teli csábítás egy egészen másfajta játéka volt. A nyelve incselkedett, a fogai marcangoltak, és ha eddig nem is vesztem el az érzéseiben, most már igen. Ez a gyengéd csók veszélyesebb volt, mint a többi.A többi olyan volt, mint egyfajta ajkak kielégülése. Ez a könnyed csók, valami más volt, valami, ami egy csipetnyi félelmet váltott ki zakatoló szívemből. A megszakítás felfedte, hogy Hollywood engem figyel. Összehúzta az ajkait, kóstolgatott. Az ádámcsutkája megmozdult, ahogy nyelt, én pedig magamba szívtam minden apró árulkodó részletet.

Oké, ez sok volt. Mi történt itt? Csak szórakoztunk, vagy valahogy többre jutottunk?

– Valószínűleg jobb, ha nem gondolkozunk – mondta, mély és karcos hangon. Ujjbegyei végigsiklottak durva állkapcsomon, borostám karcolta, majd az ajkamon táncoltak. A tekintete követte az útjukat, mindent az emlékezetébe vésve, mintha attól félne – nem, mintha tudná–, hogy mindez nem lesz tartós.

Valahogy fájdalmasnak tűnt, újra és újra félt. És az a rejtett, sebezhető részem feltört. Vissza kellett rántanom belőle, mielőtt mindketten túl mélyre zuhantunk volna.

Elkaptam a kezét, megállítottam a barangolását, és egy széles vigyorral levezettem a kézét a farmerom bosszantó dudorához.

– Akkor hagyd abba az agyalást.

Mosolya átfutott az ajkán, a keze pedig megtalálta a megfelelő utat, hogy megragadja a farkamat, és magához húzott.A szája fölött végigsimítottam, és lehajoltam, hogy megcsókoljam a nyakát, beszívva tiszta, szappanos illatát. A metrón való átrobogásunk után, a fasz se tudta, milyen szagom lehet.Dízel és izzadság? Határozottan nem szappan. Az ő sármos jóképűsége mellett én voltam a kócos – a reménytelen, aki mindig kihagyott egy inggombot.Az a szemétláda, aki leütne egy seggfejt, amiért megbámulta a szexi barátját. Bár Hollywood képes volt a saját ütései kivitelezésére.

Arra az őrült gondolatra, hogy egy pár vagyunk, a nyakába mosolyogtam. Szívtam és harapdáltam a fülét, amitől megborzongott és kuncogott. Szabad kezét a mellkasomra szorította, a szívem fölé.És amikor Robin arra célzott, hogy talán van egy kis gyengéd érzelmem Hollywood iránt, akkor talán rátapintott valamire.

Hollywood gyengéden meglökött, némi helyet szorítva közénk. – Ágy? – felhúzta sötét szemöldökét.

– Van ágy ebben a hobbit házban?

Kicsusszant alólam, megfogta a kezemet, és a hajó közepén keresztül elvezetett egy apró, keskeny ajtóhoz a hátsó részben. Az ágy kétszemélyes volt, és lehetetlen helyre volt betuszkolva. Csak ezt vettem észre, mert Hollywood a lepedőre mászott, és az egyik kezére támasztotta a fejét. Meggörbítette az egyik ujját. Bassza meg, ez az ember bajkeverő volt, és én minden centiméteréért itt voltam. Lerángattam magamról az ingemet, és elkezdtem lecsatolni az övemet, de abbahagytam, amikor megrázta a fejét. – Gyere ide – mondta. Egy behódoló, aki szeret parancsolgatni?

Jól van. Mintha vitatkozni akartam volna.

Az ágyra kúsztam, és amikor a hátára dőlt, és két könyökére támaszkodott, végigsiklottam rajta, amíg szemtől szembe nem kerültünk. Hollywoodot magam alatt érezni, kurvára dögös volt, és összezavarta a szokásos vágyaimat. A lágy arckifejezése elárulta, hogy nem akárkiért fekszik a hátára, vagy talán csak az egóm beszélt belőle.

Miután elterült, ujjai a derékszíjamba mélyedtek. Lepattintotta az ügynökségi jelvényt, és eldobta, majd azok a gyors ujjak kioldották az övemet, eléggé megszabadítva a farkamat a nyomástól ahhoz, hogy az érintése megtalálja feszülő hosszamat, és szorosan körbeölelje.

– Á, bassza meg,

– Imádom az akcentusodat – mondta, és körbeölelő ujjaival válaszolt rövid, gördülékeny lökéseimre.

Lehet, hogy én voltam felül, de ő irányított. Az elmém egyik fele a gyönyör okozta hullámokon járt, a másik fele pedig arra koncentrált, hogy a kezem a farkára tegyem. Durván rángattam a farmerja sliccét, az erőfeszítéseim olyan hanyagul sikerültek, hogy ő elütötte a kezemet, ügyesen kigombolta a gombot és a cipzárt, és csípőjét elmozdítva lecsúsztatta a farmert. Nem volt rajta alsónadrág. Egy szál semmiben parádézott.

Nem vesztegettem az időt azzal, hogy a farkát a markomban tartsam.

Hatalmasat lélegzetet vett, amitől még több gonosz borzongás futott végig rajtam. Nem volt elég óra a napban, hogy mindent megtegyek, amit csak akartam vele. Hogy felsírjon, hogy felnyögjön, hogy újabb parancsokat adjon ki, és öklébe szorítsa a lepedőt, miközben elélvez. A lehetőségek határtalanok voltak. De az én időm nem volt az.

A kezem a farkán volt, az övé az enyémen, a szám az övén pihent, és így szóltam. – Megringatom a hajódat.

Gazdag, gondtalan nevetést hallatott, ami abban a másodpercben elhalt, amikor lejjebb csúsztam az ágyon, és az ajkaim közé vettem a farkát.

 

Tizennyolcadik fejezet

Fordította: Aemitt

Addig kényeztettem Hollywoodot a számmal és a nyelvemmel, amíg a hajamba nem kapaszkodott, félig lefogott, és küzdött a lélegzetvételért, miközben irányította a tempónkat. Boldogan átbillentettem volna a szakadék szélén. Úgy tűnt, mintha szüksége lett volna rá. De aztán mindkét kezével megragadta az arcomat, és elhúzott a farkától, majd egy sós csókba rántott. Nem voltam biztos benne, hogy melyikünk volt a kétségbeesettebb. Azt hittem, hogy én, de Hollywood olyan rohadtul tüzes volt, hogy a nyers vágytól elakadt a lélegzetem.

Kitépte magát a csókból, még mindig a kezében tartott, és azt morogta: – Akarlak.

Már tartott a markában, ezért többet akart. És általában nem szoktam addig a srácok fölé kerülni, amíg nem voltam biztos benne, hogy nem akarnak megölni. Mostanában csak néhány sietős kézimunkában volt részem olyan srácokkal, akiket bizonyos bárokban ismertem meg. De semmi ilyesmi.

A szemöldökét összehúzta, és a szorítása enyhült. – Nem akarod?

– Bassza meg – ziháltam, arcomat a nyakába temetve. – Nem erről van szó. – Leengedte a kezét, és visszavonult. Jézusom, nem akartam elveszíteni valami hülye fennakadás miatt. A nyelvemet végigcsúsztattam az állkapcsán, és incselkedve csókoltam. Elfordította a fejét. Csupa borostyánszínű szem volt, zöld pöttyökkel, olyan gyönyörű, hogy az már bűn. És itt jött a „ne gondolkodj” rész, mert túl sokat gondolkodtam az egészről, róla. Azt hittem, hogy ez csak valami semmitmondó, forró szex lesz, de minden egyes pillantással, Hollywood a szívembe hasított. Vagy talán nem is akartam semmitmondó szexet. Talán csukott szemmel botlottam bele ebbe az érzésbe.

A hüvelykujjával végigsimított az arcomon. – Csókolj meg.

Tettem, amit kért, lágyan, lassan és túl sok szívvel. Bassza meg, már túl voltam azon a ponton, ahonnan nincs visszaút, így az egyetlen lehetőség az volt, hogy még mélyebbre ássam magam, igaz?

Ujjai az ingemen dolgoztak, kigombolta, amíg be nem tudott nyúlni alá, és ujjbegyeivel végigtáncolt a hátamon. Elvigyorodtam, majdnem felnevettem, nem is kicsit voltam csiklandós a derekam körül, ő pedig belevigyorgott a csókba. Jézusom, ez túl jó volt, túl őszinte. Hirtelen, ebben a pillanatban, valóságosnak éreztem. Valóságosnak éreztem őt. Az összes hamis mosoly, a bájos szavak, a fegyver, a kabát. Az egész csak színjáték volt, és most már kezdtem meglátni az igazi Kage Mitchellt – a sebezhető fickót, aki folyton megpróbált helyesen cselekedni, de elbaszta, és valahogy tetszett a pöcs. Nagyon is kedveltem.

– Síkosító?

Kinyújtotta a kezét, kifordult, és az ágy alatt kotorászott. Látva, hogy felfedte az egyik vállát, elkezdtem a fogaim között izgatni a feszes, meleg bőrét, amitől megrándult.

Hollywood kiegyenesedett, a síkosítót és óvszert tartalmazó zsákmányával a kezében felemelkedett, egy görbe mosollyal, ami azt sugallta, hogy benne van a játékban. Annyira praktikus.

Régen volt már, hogy fel kellett fegyverkeznem, és Hollywood már megérezte a tétovázásomat. Akár tudatosan, akár akaratlanul, de megtette az egyetlen dolgot, amivel teljesen át tudtam adni magam a helyzetnek. A feje fölé nyújtotta a karját, és megadta magát. – A tiéd vagyok, English.

Baszd meg.

Meztelenül, egy mámorító látomás volt. Mint a tiltott gyümölcs, és nem az olyan durva East End-i látens fiúknak, mint én. Szóval persze, hogy kurvára meg akartam kapni. Széttárta a térdeit, én pedig rávetettem magam, teljesen befedve a testemmel. – Nagyon tudod, hogyan táncolj az idegeimen.

– Gondoltam, hogy irányításmániás vagy.

Két irányításmániás, mert rohadtul tudta, hogy ki mozgatja itt a szálakat, és az nem csak én voltam.

– Szólj, ha túl sok.

Az ajkába harapott, bólintott, és körülbelül ekkor abbahagytam a gondolkodást, és belefeledkeztem Kage vonaglásának érzésébe, a kezemben lévő csúszós farkába, az alattam lévő kemény testébe, és később a szoros, ölelő melegségébe, amelytől a gyönyör hullámzott végig rajtam.

Lehet, hogy ez egy óriási hiba volt, de az is lehet, hogy semmiség volt. De ahogy később Kage-vel a karjaimban szundikáltam, nem bántam meg.

***

Felriadtam az ismeretlen ágyban, és felültem, majdnem beverve a fejem az alacsony mennyezetbe. Ó, igen, a keskeny hajó és Hollywood felderítése a legmegfelelőbb módon. Az ágy Hollywood felőli oldala üres volt, a lepedő gyűrött. Hallgatóztam, de csak a víz halk csapkodását hallottam. Ha Hollywood a fedélzeten volt, akkor halálosan csendben volt.

Pontosan hány óra volt? Hol volt a telefonom? Gina kiakadna, ha nem jelentkeznék be.

A ruháimat magamra rántva kiballagtam az aprócska szobából, kiszúrtam a telefonomat az asztalon, és felkaptam. A sötét ablakok elárulták, hogy későre jár. A konyhai óra kilencet mutatott. – A francba. – A nap hátralévő részét átaludtam. És Hollywoodnak nyoma sem volt.

Felkaptam a kabátomat, és az ajtó felé indultam, majd észrevettem egy cetlit a minihűtőn.

Bevásárlás.

Hamarosan visszajövök.

X

Kiszabadítottam a papírlapot a mágnes alól, a pultra dobtam, és a fiókokban kotorásztam egy tollért. Az x jó dolog volt, nem igaz? Egy csók. Vagy ez túl sok volt túl korán? Ugyanazt jelentette az x az amerikai nyelvben, mint az angolban? A francba, túl sokat gondolkodtam ezen.

Találtam egy tollat, és a toll hegyét a papír fölé tartva elakadtam. A fenébe, mit írjak? Az egyszerűség mellett döntöttem, és a takaros, tömör írása alá azt firkantottam, hogy ÍRJ, majd visszatettem a cetlit a minihűtőre. Aztán hozzátettem LÉGY ÓVATOS, a szavak majdnem lecsúsztak a papírról.

Túl késő volt ahhoz, hogy taxit találjak, így metróra szálltam, és reméltem, hogy a közlekedési rendőrség nem volt a közelben. A telefonom több üzenetet is jelzett Ginától, és minden egyes üzenettel egyre dühösebb lett, míg végül azzal fenyegetőzött, hogy bejelentést tesz eltűnt személyként. Gyorsan bepötyögtem egy választ, hogy úton vagyok, majd küldtem egy üzenetet Kempthorne-nak, hogy Anca ügyében amilyen hamar csak lehetséges találkozzunk az irodában.

Gina visszakérdezett: Holvagy?

Visszatérés húsz perc múlva.

G: Oké. Egyedül vagy?

Igen, Kage nem akart bejönni.

G: Hol van?

Beírtam a Csatornahajón Mile End Parknál, de haboztam, miközben a hüvelykujjam a küldés fölött lebegett. A Hollywood-féle paranoia visszatartott. Megbízott bennem. Ez jelentett valamit.

Töröltem az üzenetet, és inkább elküldtem: Beszámoló,havisszaértem.

***

Az üzletek előtt, a Cecil Court zsongott a divatosan öltözött emberektől, akik mindannyian borospoharat tartottak a kezükben, és apró szendvicsek mellett beszélgettek. Egyik másik könyvesboltban éppen buli volt. Biccentettem néhány ismerős arcnak, és a 16a felé siettem. Az ajtó nem mozdult, és még mindig nem vettem magamhoz a pótkulcsot.

Megnyomtam a csengőt, megpaskoltam a lábam, és amikor bentről nem jött semmi mozgás, felhívtam Ginát. Az üzenetrögzítője csörgött. – Szia, G, idekint vagyok... – Semmi. Oké, ez furcsa volt. A csengőre való támaszkodás sem ébresztett fel senkit. Az üzlet kirakatának redőnyei mind be voltak húzva, és nem égett a villany. Senki sem volt otthon. Valaki mindig otthon volt.

Valami nagyon nem stimmelt itt.

A buli nevetésének és a poharak csilingelésének háttérzajától kísérve tárcsáztam Kempthorne számát, és a fülemhez emeltem a telefont. – Gyerünk, főnök. Vedd fel a telefont. Hol van mindenki?

Az üzlet kirakatában tükröződő csillogás túl későn keltette fel a figyelmemet. Egy kéz csapódott a tarkómra, és arccal az üvegnek nyomott. Inkább megdöbbenve, mint sértődötten kapkodtam a levegőt. Egy vastag kar a derekam köré fonódott, és valami hideg és kemény vágódott a hátamba.

– Nyugalom, haver. Ne csinálj felhajtást, és nem lesz semmi gond, rendben? – mondta egy erős londoni akcentussal rendelkező hang, amit felismertem.

– A kurva anyád...

A kés erősebben fúródott belém, égetni kezdett, elvágva a sértegetésem maradékát.

– Hé, mit mondtam? – morogta a londoni. – Ezek a kedves emberek nem akarják látni a beledet a fényes macskaköveken. Úgyhogy ne légy pöcs, és feltűnés nélkül kövess. – A fickó szögletes állkapcsára pillantottam, és felismertem benne az egyik nehézfiút, aki végigkergetett minket Paddingtonon. Nagydarab fickó, sok izom. Valószínűleg át tudott volna lökni a kirakaton, úgyhogy most ez kedves volt tőle.

– Hogy van a barátod? – kérdeztem. – Visszakapta már a látását? – A kés belém fúródott, csavarodott, és szúró forróságot küldött az oldalamba.

– Okoskodsz, ugye?

Meleg, nedves folyadék folyt végig a lábamon. Vér. Fogcsikorgatva botorkáltam tovább, új barátom ölelésébe zárva, mintha csak egy részegnek segítene hazatalálni. Ennyi ember, mosolyogva és nevetve, és egyikük sem törődött azzal, hogy odanézzen.

– Csak tedd, amit mondunk, rendben, és az ügynökségi pajtásaid biztonságban lesznek.

Náluk volt Gina? Robin? Kempthorne? Az kizárt. Nem mindannyian. Nem tudták volna mindet elkapni. Gina üzeneteire gondolva eszembe jutott a szövegük. Valami nem stimmelt bennük, mióta elhagytam a St. James's Parkot.

Baszd meg. Reggel elkapták. Küldtem neki SMS-t, hogy mi újság. Jézusom, mit mondtam azokban az üzenetekben? Kage lelepleződött? Őt is elkapták?

– Mit csináltál velük?

– Ahogy már mondtam, haver. Nyugi, jó? És akkor talán megtudod.

Egy fekete Audi állt a Cecil Court végén. A partizók ide-oda sodródtak, túlságosan elmerültek a világukban ahhoz, hogy észrevegyenek bármit is a kis buborékukon kívül.

Az Audi hátsó ajtaja kinyílt, és a fickó belökött a kocsiba, miközben szorosan a nyomomban maradt. A kés eltűnt, de a lüktető forróság az oldalamban nem. Kicsavarodtam, épp egy rúgással előre akartam lendülni, amikor hideg acélpenge érintette a nyakamat.

– Ne is gondolj rá, faszfej – morogta a londoni, és becsapta az ajtót.

A kocsi mozgásba lendült, és visszalökött az ülésbe. Nemrég Devi ugyanennek a kocsinak a hátsó ülésén ült. Az az utazás nem végződött jól számára.

Az új londoni barátom előkotorta a zsebemből a kártyáimat, és a sajátjába dugta, miközben azt mormolta: – Rohadtul utálom a látenseket.

– Mi sem szeretjük az olyan seggfejeket, mint te.

Az első ütés éppen ott landolt, ahol a pengéje szúrt, és újra lángra lobbantotta a bal oldalamat. Összegörnyedve köhögtem a rideg kínok között, küzdöttem, hogy megtöltsem a tüdőmet és eszméletemnél maradjak. Picsába, picsába, picsába.....

– Ha úgy elhányja magát, mint a múltkori, akkor te takarítod ki – szólalt meg egy hang elölről.

Lehajtottam a fejem, és arra koncentráltam, hogy megtöltsem levegővel a tüdőmet. Néhány ütés és egy sekély késszúrás nem fog megölni, de bárhová is megyünk, nem lesz jó móka. Végigpásztáztam a kocsi hátsó részét. Az Audinak automata zárja volt. Egyhamar nem fogok kiugrani belőle. Az előttem ülő sofőrből nem sokat láttam, de a harmadik utas az a szemétláda volt, aki lesokkolt.

Elkapta a tekintetemet, és elvigyorodott. – Emlékszel rám?

– Hová megyünk?

– Anca beszélni akar veled.

Kiegyenesedve hátradőltem az ülésben, és megrándultam a szivárgó szúrt seb miatt az oldalamon. – Hát igen, nos, vérzek, és ha nem állítod meg, meghalok, mielőtt odaérünk.

– Megszúrtad? – vicsorgott a sofőr.

– Ez egy volt katona – nyafogott a marcona. – Majdnem felgyújtotta Jonesyt. Persze, hogy kurvára megszúrtam.

Az ajtónak dőltem, és lehúztam a kabátomat, felfedve egy nagyon nedves, ragacsos sötét foltot.

– Ó, a francba – mondta a Sokkolós.

Igen, oké. A fejem kóválygott. Mélyebb volt, mint gondoltam. A vér szétterült a lábamon, és beleivódott a farmeromba. Nagyon sok. Nem jó.

– Húzódj félre – csattant fel Sokkolós.

– Mi? – morogta a sofőr.

– Húzódjon félre. Összevérzi a hátsó ülést, és meghal. Az isten szerelmére! Mindent nekem kell csinálnom?

Az Audi nekivágódott egy járdaszegélynek. Megpillantottam a magas sorházakat és a lombos fákat, és arra gondoltam, hogy a Hyde Park multi milliós házaihoz közel vagyunk. Ha kinyitnák az ajtókat, megpróbálhatnék elmenekülni.

A fickó morgott mellettem, és odahajolt, hogy megragadja a karomat. Sokkolós elhagyta az első ülést, és megkerült a kocsit. Ha menekülni akartam, akkor annak most kellett megtörténnie. A kezemet a pasi arca felé suhintottam, és egy impulzus erejű áramhullámot küldtem az ujjaimon keresztül, amitől a rohadék hirtelen, vakító fejfájást kapott, és kézzel kinyitottam az ajtózárját, ami most, hogy megálltunk, működött. A következő másodpercben már kint is voltam, és futottam. Egy autó dudált, és egy fekete taxi csúszva megállt, az első sárvédője eléggé eltalálta a lábamat ahhoz, hogy megpördüljek.

Valami keményen oldalba vágott. Vakító fénycsóvák ömlöttek a látómezőmbe, és a hideg, kemény aszfalt a hátamba csapódott, majd a sötétség öntudatlanságba kergetett.