Tízedik fejezet
Fordította: Aiden
Fülhallgatóval a fülemben
feltettem a lábam az asztalra, igyekeztem kikapcsolódni és koncentrálni az
előttem álló estére, nem pedig arra gondolni, hogy az alagsorban egy bomba van,
amikor Gina ragyogó arca megjelent előttem.
Kihúzta az egyik fülhallgatómat, és drámaian azt suttogta:
– Itt van.
– Ki?
– Hát Hollywood. A boltban. Nézegeti a könyveket.
– Nem mondod. Általában ezt csinálják az emberek a
könyvesboltokban – világosítottam fel flegmán, és felkászálódtam a székemből,
mintha nem lenne sürgős. Ha elhajítok mindent, és leszáguldok a lépcsőn, még a
végén lebukom.
– Az árverés miatt jött, ugye tudod? – érdeklődtem. –
Csak tapogatózik.
– Engem bármikor megtapogathat – vigyorgott Gina.
Kockázatot vállalt azzal, hogy fényes nappal megjelent a
boltban, és mint egy turista böngészte a könyveket, feltételezve, hogy a Met
valóban Gareth Clarke gyilkosát keresi, és nem dobta az ügyét egyenesen a
kukába. Vagy talán egy igazi zseni volt, hogy itt lébecol? A Kempthorne &
Co volt az utolsó hely, ahol bárki is az amcsi merénylőt keresné.
Az üzletben néhány vásárló trécselt a padlótól a plafonig
érő polcok árnyékában. A napfény besütött a bejárat mellett lévő íves
ablakokon, és a szálló porszemek megcsillantak a levegőben. A Cecil Courton
kívül is emberek nyüzsögtek, élvezve a londoni verőfényes nap ritkaságszámba
menő látványát. A jelenet olyan idilli volt, hogy majdnem elkerültem
Hollywoodot, aki a kirakat mellett álldogált. Napszemüvegét a feje tetejére
tolta, hátrafogva vele sötét frufruját, egyik kezében pedig egy könyvet
tartott, és úgy tűnt, mintha elmerült volna a lapjai között. Fekete farmerjában
és lila V-nyakú pólójában elvegyült a tömegben. Drámai kabátja nélkül, csak egy
könyveket böngésző fickó volt, aki történetesen hihetetlenül jóképű. A mögötte
lévő napsütötte ablakkal az összkép, amit mutatott, tökéletes reklám lett volna
a könyvkereskedelem számára.
Hirtelen észrevette, hogy figyelem, egyenesen a
könyvespolcok közötti keskeny egérútra nézett, egyenesen rám, mire én
megindultam felé.
– Mit olvasol? – kérdeztem, az egyik polcnak
támaszkodva. Felemelte a könyvet. A Harry Potter volt. Annak is a dedikált
második kiadása. Jellemző. – Nem úgy festesz, mint aki kedveli.
Humor csillant meg a szemében.
– Te talán nem rajongsz érte?
– Angol vagyok, úgyhogy muszáj szeretnem. Igazából
viszont én inkább a McNab thrillerekért rajongok.
– Talán ezen még javíthatunk – vigyorodott el, s
tökéletes fogai megvillantak díjnyertes mosolya mögött, és nehéz volt elhinni,
hogy nem is olyan régen még a karjaiban tartott, és a keze a nadrágomban
matatott.
A válasza arra utalt, hogy lesz időnk javítani a dolgon, ami
határozottan nem volt a tervem része. Hollywood csak egy meló volt a számomra.
Különben is, személytelen lakása egyértelművé tette, hogy nem sokáig tervez
Londonban maradni. Amint vége lesz annak a dolognak, ami ide hozta, eltűnik. A
fajtája mindig ezt csinálta.
– Könyveket veszel, vagy esetleg más okod van rá, hogy
kirakati bábu legyél a boltban? – kérdeztem csendesen.
Mögém lesett és szétnézett az üzletben.
– Kempthorne itt van?
– Ma este úgyis találkoztok – hárítottam.
A tekintete ismét rám szegeződött.
– Téged is
láthatlak ma este?
Minden mosolya és könnyed modora ellenére meg sem moccant,
és folyamatosan a kirakatot, a kinti utcát és a zsizsegő vásárlókat szemlélte.
Talán ideges vagy valami másról lehet szó?
– Szeretnéd még azt a kávét? – kérdeztem. Talán el
akart tűnni a territóriumomról, esetleg vissza szeretett volna térni valami
semlegesebb helyre. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit.
Leengedte a napszemüvegét a szemére, és újra megvillantott
egy Oscar-díjas mosolyt.
– Hogyne.
Gina, aki úgy tett, mintha a polcokat rendezgette volna,
felemelte a hüvelykujját, amikor elmentem mellette. Halkan kuncogva követtem
Hollywoodot kifelé, és kiléptem a napsütésbe. A levegő meleg volt, az ég kék a
Cecil Court ferde palatetői fölött. Az emberek andalogtak és cseverésztek.
Turisták serege nézelődött kirakatról-kirakatra.
Elindultunk mi is egy darabon, míg nem intettem
Hollywoodnak, hogy jöjjön be velem az egyik kedvenc, kevésbé elegáns kávézómba.
Az ablaknál lévő kényelmes fotelekben telepedtünk le, kávét és süteményt
rendeltünk, mint a normális vendégek, nem pedig úgy, mint két férfi, akik egy
olyan ügy ellentétes oldalán állnak, amely még megoldásra várt, mielőtt még
több látens meghalna.
Ezernyi kérdést szerettem volna feltenni neki. Miért volt ő
valójában ott, miért ölte meg Gareth Clarke-ot, ki mozgatta a szálakat, és
vajon M lehetett-e az? Hollywood rám mosolygott, belekortyolt a kávéjába, én
pedig visszamosolyogtam, olvasva benne, ahogy ő olvasott bennem. Ügynökségi
kiképzésben részesült, nem a seregnél, de a képességeink hasonlóak voltak. Az
ügynökség nem állt messze a katonaságtól, különösen az Egyesült Államokban.
– Ugorjuk át a csevegést, és rögtön térjünk rá az igazi
okra, amiért itt vagy? – kérdeztem, majd a villámmal lehasítottam a
tortaszeletem sarkát, és bekaptam. Addig játszottam, hogy laza vagyok, amíg
észre nem vettem, hogy Hollywood meg sem moccan. Még mindig rajta volt a
napszemüveg, eltakarva a szemét, de éreztem, hogy a számat figyeli. Amikor
rajtakaptam, hogy bámul, megköszörülte a torkát, és a cukros tasakokkal kezdett
babrálni, hármat az ujja és a hüvelykujja közé csippentett, és egy gyors
mozdulattal feltépte őket. Milyen határozottan csinálja ezt is.
– Ne menj el az árverésre – ajánlotta, beleöntötte a
cukrot a kávéjába, majd fogta a kanalát, hogy elkeverje.
– Hm. Miért ne?
– Az ottani ereklyék mind mocskosak.
Rendben, szóval látta, hogy a toll miatt gurult el a
gyógyszerem, és nem akarta, hogy az árverésen ez újra megtörténjen, ami jogos
volt. De nem ismert engem, és semmilyen nyomozás vagy guglizás nem lett volna
elég ahhoz, hogy megtudja, ki is vagyok. Bár azt tudta, hogy a Psy Ops-nak
dolgozom, csak már nyugdíjaztak. Nem
akármilyen izgága látens voltam.
– Te vagy a második, aki figyelmeztetett az aukcióról.
Biztos jó okkal.
– És te rám sem hallgatsz, igaz?
– Tudok magamra vigyázni. Évek óta ezt csinálom.
Szárazon felnevetett, és a szájához emelte a kávéját, és
most rajtam volt a sor, hogy megbámuljam. Figyeltem, ahogy a nyelvével
végignyal a felső ajkán, semmi nehézséget nem jelentett elképzelni, milyen
érzés lenne, ha az a nyelv a többi részemen siklana végig. Olyan részeken,
amelyek kezdtek kellemetlenül merevvé válni. Fészkelődni kezdtem a helyemen, és
kuncogtam magamban, aztán bevetettem magam a sütimbe, hogy legyen mire
gondolnom a szemben ülő Két lábon járó Szex helyett.
– Hogyan keveredtél bele a londoni
ereklyekereskedelembe?
Levette a napszemüvegét, és a pólója V alakú nyakkivágásába
akasztotta, a nyakának ívére vonva a tekintetem, oda, ahol megcsókoltam.
– Felmerült egy meló. Én pedig jöttem.
– Oké – mosolyodtam el, miközben kortyoltam egyet a
kávéból, aztán hátradőltem. – És véletlenül összefutottál Annie-vel, a neves
tévés műsorvezetővel, amint leszálltál Heathrow-n a repülőről?
Ravasz, simlis mosolya elkomolyodott.
– Annie és én régóta ismerjük egymást.
– Na, mesélj, hogy találkozik egy FBI-tól szalajtott
fiatalember egy brit tévés műsorvezetővel?
Hollywood kettévágta szeletnyi gyümölcstortáját, pont
középen, majd mindkét felét apró, egyenlő falatokra darabolta, és mindezt még
azelőtt követte el, hogy megkóstolta volna. Ha volt furcsa módja a
tortaevésnek, akkor ez volt az. Ahelyett, hogy válaszolt volna a kérdésemre, a
villájára tűzte a torta falatkákat, és bekapta.
Úristen, az összes rosszfiús vágyam előtört belőlem.
Miután megnyalta az ajkait, azt mondta:
– Ez kezd olyan lenni, mint egy kihallgatás.
Megvontam a vállamat.
– Átugorhatunk az ablaktalan terembe és verekedhetünk,
ha jobban tetszik.
– Miért is hagynám ki a lehetőséget, ha hozhatom a
saját bilincsemet?
A
francba. Még jó, hogy nyilvános helyen voltunk, különben úgy magam
alá gyűrtem volna, mint a cukormáz a tortáját. Előrehajoltam, könyökömmel
megtámaszkodtam az asztalon, és pókerarccal így szóltam: – Csak egy dologra
válaszolj őszintén. Akárki is bízott meg téged, megpróbál bárkit is kiiktatni
Kempthorne-nál? Veszélyben van a csapatom?
Hosszú szempillái alól nézett fel rám.
– Engem senki sem bérelt fel, English.
– Ez hülyeség – feleltem és talán felállok és távozom,
ha lett volna módom elrejteni a nadrágomban sátorozó erekciómat. Rohadtul
kényelmetlen volt. – Csak a barátnőd miatt jöttél az ereklyeaukciókra? Vagy
talán egyszemélyes küldetésben nyomulsz, hogy megöld az olyan instabil
látenseket, mint Gary Clarke?
– Ha látenseket gyilkolnék, már két halott lenne abban
a sikátorban – felelte.
Ami nem vitte előrébb az ügyet. – Ki fizet ezért?
Megrándult az arca.
– Talán jobban meg kellene figyelned Kempthorne-t?
– Ne tereld a gyanút Kempthorne-ra, amikor te vagy az,
akinek a kezében van a füstölgő pisztoly.
Ez nem vezetett sehová. Rendeztem a kávé és a süti árát a
kávézó alkalmazásán keresztül, amíg ő hátradőlt, és figyelte, ahogy mérgelődöm
magamban.
– Találkozunk az aukción, Hollywood.
– Dom, várj már – állított meg a hangja az ajtóban.
A vendégek fele felkapta a fejét, és hallgatta a drámánkat,
miközben próbálták úgy tenni, mintha nem is hallgatóznának.
Hollywood még mindig ott ült a helyén, hátradőlt, mint
akinek semmi sem számít, de minden hamis mosoly és kellem eltűnt az arcáról.
Összeszorította a száját, és apró aggódó ráncok jelentek meg a sarkában.
– Ez nem Szíria. Ha itt rosszul sül el az akció,
civilek halnak meg, nem katonák.
Tudta, hogy elvesztettem a csapatom, és ezt rám merte fogni?
Néhány lépéssel átszeltem a cukrászdát az asztalig, és megálltam fölötte.
Felnézett rám, idegei megfeszültek. A késztetés, hogy nekirontok, majdnem
felülírta a józan észt. De ez nem a megfelelő hely volt arra, hogy megvitassuk,
mi történt Szíriában. Különben is, csak ki akart hozni a sodromból, és ehhez
pont a megfelelő csalit használta. Bassza meg. – Ha Kempthorne-nak vagy a
csapatom bármelyik tagjának baja esik, és bármi közöd lesz hozzá, akkor ennek –
köröztem az egyik ujjammal kettőnk között –, bármi is legyen ez, vége. Úgy
lőtted le Clarke-ot, mint egy kutyát. Ne hidd, hogy én nem teszem ugyanezt
veled.
Felszegte az állát, olyan maszkot öltött magára, amely
megpróbált meggyőzni arról, hogy leszarja.
– Én szóltam…
– Ez a sejtelmes, visszatáncikáló baromság? Ugyan! Ha
többet tudsz, mondd el.
Elgondolkodott, de bármilyen titkokat is őrizgetett, csak a
fejét csóválta.
– Este találkozunk, English.
– Ehh, mindegy – hagytam faképnél, és hazamentem a
Cecil Courtba. Hollywoodnak esze ágában sem volt színt vallani. Ahhoz
túlságosan feszült volt. Viszont észrevettem az aggodalmat az arcán. Ez nem
csak egy meló volt számára. Mélyen beleásta magát, és ha rájöttem volna, miért,
valószínűleg elkaptuk volna a titokzatos kulcsfigurát.
Tizenegyedik fejezet
Fordította: Niky
A
Covent Garden, mindenféle dolgok vásárlására megfelelő központ, fedett piaci
standokkal és kávézókkal. Éjszaka a klubok és bárok a mozgatórúgói. Furcsa hely
egy illegális ereklye árverés megtartására, hacsak nem olyan magasan van a
segged, hogy fél London a tiéd, és azt hiszed, hogy a fenébe is, bármit
megtehetsz, amit csak akarsz. Mint az ingatlanfejlesztő, Devi Ahuja. A
klubjából csupa hűvös kék fény, dübörgő zene áradt, szexi felszolgálók és egy
rakás ex-katonai biztonsági őr alkotta a személyzetet. Ravasz.
Bár ez volt inkább az én
környezetem, mint egy elegáns vacsora egy Chelsea-i villában. Talán nem
meglepő, hogy Kempthorne mennyire be tudott illeszkedni bármilyen környezetbe,
úgy nézett ki, mint aki könnyedén átjut a tömegen. Eltűnt a merev,
távolságtartó személyiség a vacsorapartiról. A színes fények megvilágították a
kék szemeit, izgalmassá téve azokat. Nem kevés nő és férfi figyelt fel rá, ami
udvarias mosolyt váltott ki belőle. Nem, mintha érdekelte volna. A munkán járt
az esze. Bármi, ami nem volt a küldetésünkkel kapcsolatos, nem szerepelt a
radarján.
Nem kellett sokáig várnunk a
tömegben, amikor egy szürke kosztümös fülhallgatós nő Kempthorne fülébe
suttogott, és átvezetett minket egy hátsó ajtón keresztül egy vastag szőnyeggel
borított folyosóra. Egy szigorú biztonsági ember Kempthorne-ra morgott, hogy
emelje fel a karját, és végig tapogatta. Hasonló bánásmódban részesültem én is.
A fickó előre láthatóan figyelmen kívül hagyta a kártyapaklit, feltételezve,
hogy az és én, ártalmatlanok vagyunk. Újonc hiba.
Leereszkedtünk egy elegáns
alagsori bárba, ahol egy maroknyi vendég volt. A fejek felénk fordultak, és a
suttogás megerősödött, valószínűleg Kempthorne-ról pletykáltak. Ritkán ment
bárhova is anélkül, hogy fel ne ismerték volna.
Helyet foglaltam a bárpultnál, és
rendeltem egy gyenge whiskyt és kólát. Tiszta fejre volt szükségem. – Nem
aggódsz, hogy kitudódik, hogy a Kempthorne & Co főnöke ereklyével
kereskedik?
Kempthorne egy ősi hangzású
whiskyt rendelt, és leült a székem mellé. Csak mi ketten voltunk a bárban. A
többi vendég klikkekbe tömörült a teremben. Hollywoodnak nyoma sem volt.
– Az emberek szeretnek
mindenfélét beszélni – mondta Kempthorne, elfogadva az italát a pultostól.
Ő csak tudja. Amikor utánanéztem a Kempthorne névnek,
mielőtt elkezdtem volna neki dolgozni, a Google több száz találatot adott ki, a
legtöbbet komolytalan weboldalakról, amik arról spekuláltak, hogy mit csinált
London egyik legfelkapottabb agglegénye a szabadidejében, milyen szabóhoz jár,
milyen autóban látták. Bármilyen komolyabb cikket nehéz volt találni a pletykák
között, és, amiket találtam is, azokból semmi riasztó nem derült ki a
Kempthorne & Co-ról.
– Ez a szokásos társaság? – kérdeztem, a
licitálótársainkra biccentve.
Kempthorne a vállam fölött átnézet, végig pillantott a
társaságon néhány másodperc alatt, mielőtt tekintete újra rám siklott. –
Többnyire megbízottak. A vevőkkel telefonon tartják majd a kapcsolatot. Devi
bárkinek felajánlja ezt a szolgáltatást, aki névtelen szeretne maradni.
– Látensek?
– Nehéz megmondani.
– Gondolod, hogy M
vásárolni fog ma este?
– Majd meglátjuk. –
vigyorgott és ez őszinte volt, inkább volt az a Kempthorne, akit két munka
közötti pillanatokban láttam, sokkal fesztelenebb. Élvezte ezt a titkos,
illegális összejövetelt, ami sokat elárult Alexander Kempthorne-ról. A legtöbb
ember, aki ennyire vagyonos az golfozna vagy az elit társasággal csevegne, de ő
szerette a kezét bepiszkolni és két lábbal állt a földön. Ezt tisztelni tudtam.
Sok tiszt a hadseregben csak beosztásában volt katona.
– Mi késztetett arra, hogy
ereklyék visszaszerzésével foglalkozz? – kérdeztem.
Ginának
igaza volt: a magánéletünkről beszélgetni általában nem volt napirenden, de az
volt az érzésem, hogy ez a nyugodt Kempthorne talán megnyílik.
– Leginkább a szüleim. –
Ujjai a pohárra kulcsolódtak, karórája csillogott. – Mielőtt az ereklyék és a
látensek nagyon szabályozottak lettek volna, a Kempthorne-ok alapították az
első céget, amely mindkettő tanulmányozásával foglalkozott. Az anyám
tulajdonképpen egy hitelesítő volt. Akárcsak te.
Volt.
Olvastam a balesetről, mielőtt elvállaltam a munkát. Az anyja felfedezte a
kapcsolatot a pszichés trauma és az ereklyék létrehozása között, abban az
időben, amikor még egyikről sem tudtak semmit. Mindkét szülője meghalt, amikor
a magánrepülőgépük lezuhant a La Manche csatornába, hátra hagyva a tizenhat éves
fiukat, Alexet, mint a Kempthorne vagyon örökösét. Hat hónappal később az
idősebbik lánytestvére, Charlotte, eltűnt egy skóciai kiránduláson, vélhetően
meghalt. Az ügye megoldatlan maradt. Mindez tette Alex Kempthorne-t tökéletes
bulvárcsalinak. A milliárdos családot kétszer is tragédia érte. A sajtó
felpörgette a dolgot. Ő volt London kedvenc képviselője az ereklyék világában
az elmúlt tizenhat évben.
– Akartál valaha is valami
mást csinálni?
Nevetett, mintha maga az ötlet
is abszurd lenne. – Például?
– Mit szeretsz csinálni a
műtárgyak gyűjtésén kívül? – Volt egy egész élete az irodán kívül, amiről soha
senki nem beszélt. – Hobbi? Lovak? Vadászat? Könyvek? Gyerünk, tudom,
hogy szereted a könyveket.
– Csak az iroda van –
mondta, még mindig kuncogva a nevetséges ötleten egy hobbiról. Nem voltam benne
biztos, hogy elhiszem ezt.
– Hölgyeim és uraim,
üdvözlöm önöket az Éjszakai Árverésen – szólalt meg egy magas, középkorú,
indián származású férfi. Kifogástalan kék öltönyben volt, ő kellett, hogy
legyen Devi, az árverés vezetője. – Kérem, kövessenek. – Megfordult a
kifényesített sarkain és kivezette a tömeget a teremből.
Kempthorne legurította a
maradék whiskyt és kíváncsian felvonta a szemöldökét. – Kezdődjék a móka!
Csatlakoztunk a tömeg végéhez,
és mindannyiunkat mélyebbre vezettek az épület belsejébe. Megpillantottam két
biztonsági őrt, akik becsukták mögöttünk az ajtókat. Másodpercekkel később, a
zárak a helyükre kattantak.
Senki sem távozott, amíg az
árverés véget nem ért.
Tizenkettedik fejezet
Fordította: Niky
Hollywood hiánya az elmém hátsó részében
motoszkált. Amikor a nap folyamán beszéltünk, azt mondta, hogy jönni fog.
Szóval, mi állította meg? Talán tudott valamit, amit mi nem? Figyelmeztetett
engem, mocskos ereklyékre hivatkozva, és amikor utoljára hasonló tárgyak körül
voltunk együtt, az nem végződött jól. Talán inába szállt a bátorsága?
Ideges nevetés cikázott a kis
tömegben, ahogy végigmentünk a folyosón, miközben mások – a megbízottak –
előrementek, mert már csináltak ilyet korábban is.
Ahogy minél tovább mentünk
mély, dübörgő háttérzajként olyan érzés kezdett el rám zúdulni, mintha túl sok
időt töltöttem volna a víz alatt, és levegőre lenne szükségem.
Befordultunk egy sarkon, beléptünk egy szűk terembe, ahol egy lefüggönyözött
színpadrész volt. A színpadon, öt pódiumon öt ereklye állt, többek között az
ártalmatlannak tűnő toll, ami majdnem átcsábított a sötét oldalra.
Az összes ereklye dúdolt és
ingerelte a látens részemet, próbálták elérni, hogy felkapjam az összes
szépséget, aztán mindet Londonra szabadítsam. Rendeztem a gondolataimat és
védekeztem a pszichikai támadás ellen. Míg mélyen koncentráltam, lemaradtam az
árverésvezető nyitóbeszédéről.
Kempthorne meglepetésszerű keze
a vállamon zökkentett vissza a pillanatba.
– Kezdjük az egyes számú
tétellel, egy bájos nyaklánccal, amely hitelesítetten magáé Viktória királynőé
volt. – folytatta az értékesítési szövegét Devi, elárulva az ereklye
hátborzongató múltját.
Fenntartani
az éberségemet az erős ereklyék többszörös szirén dala ellen, és ébernek
maradni, nem volt könnyű, de az évekig tartó katonai kiképzés kifizetődő volt.
Az elmém felével a védelemre, a másik felével pedig a környezetemre figyeltem,
és majdnem nem vettem észre a nőt, aki Devi mögött a szoba hátsó részében lévő
árnyékban bújt meg. Lenyírt szőke haj, egyenes frufru, megdöbbentő kék szemmel
fürkészte a tömeget. Készenlétben állt, mint a biztonságiak vagy ex-katonák.
Egy profi.
– A nő? – suttogtam, a
fejemet Kempthorne felé fordítva, de a szememet a nőn tartottam.
– Devi hitelesítője –
suttogta vissza Kempthorne.
Huh.
Éles szemű tekintete rám szegeződött és elidőzött rajtam, hitelesítő a
hitelesítővel szemben. Be volt regisztrálva és szakértő volt? A londoni
ereklyék világa kicsi volt, és nem láttam őt korábban.
– A licitálás másfél
milliónál kezdődik – jelentette be Devi lelkesen. – Egy millió hatot hallok?
Egy
megbízott felemelte a kezét, és utasításokat fogadott a füléhez szorított
telefonból.
– Egy millió hatszáz ezer
– Devi felragyogott. – Hetet hallok?
Bassza
meg. Tudtam, hogy az ereklyéket nagy összegekért adják el, de látni ezt
akcióban, az valami más volt.
– Kétmillió – mondta
Kempthorne.
– Jézusom – motyogtam.
Fizetésemelést fogok kérni a kétéves évfordulóm alkalmából. Annak ellenére,
hogy belül megijedtem a számoktól, amelyekkel dobálóztak, nem volt itt semmi
olyan, ami váratlan lett volna. Unatkozó gazdag emberek túl sok pénzzel
illegális ereklyéket vásárolnak évek óta. Akkor miért a figyelmeztetés? A
látens kísértés nyilvánvaló kockázata mellett az egész nagyon rutinszerű volt.
– Két és fél millió –
mondta Kempthorne, a hangja visszarántott a pillanatba, emlékeztetve, hogy
koncentráljak.
Az ajtó zörgött, a zár elfordult. A megszakítás miatt minden
fej abba az irányba fordult. És ekkor belépett Hollywood zilált hajjal és kissé
ferde kabátban. Hátrasöpörte a tincseit és megigazította hosszú kabátját,
észrevéve, hogy mindannyian bámuljuk, elvigyorodott.
Hollywood tekintete átsiklott rajtam és Kempthorne-on, hogy
ránézzen a színpad hátsó részén lévő hitelesítőre. Az összenézés olyan bizalmas
volt közöttük, hogy lehet, hogy meg tudtam volna fejteni, ha a koncentrációm
nem csúszott volna el, és az ereklyék hirtelen nem lettek volna olyan
átkozottul hangosak.
Érints meg. Válassz engem. Játssz velem. Égj velem.
Összeszorítottam a szemem.
– Három millió. –
Kempthorne hangja hatolt át a koncentrációmon. Aztán a tőlünk jobbra lévő
megbízott, aki ellen licitált, megemelte az ajánlatát.
Úgy éreztem, mintha a szívem a torkomban dobogna, ami rossz
jel volt. Izzadt a tenyerem. Kempthorne és a licitáló küzdöttek, a számok egyre
csak gyűltek, miközben próbáltam jobban kézben tartani a megingathatatlan
irányításomat. Elárasztás, a hadsereg nevezte el így. Bezártak egy
látens gyakornokot egy bunkerbe és minden egyes órával növelték a mocskos
ereklyék számát, amit bezártak vele. A fele megbukott a teszten. Néhányan
meghaltak, és magukkal vitték a bunkereket is. Én kilencig jutottam. Általában
ötig nagyon egyszerűen eljutottam.
És nem én voltam itt az egyetlen látens.
Kinyitva a szemem, láttam, hogy Devi hitelesítője engem
figyel. Finom szarkalábak sorakoztak a szeme sarkában, izzadtság csillogott a
hajvonalában. Ő sem volt immunis.
Egy centit mozdult a lába, és diszkréten elsüllyesztette a
kezét a farzsebébe. Ez egy finom változás volt, de jól ismertem. Ugyanezt a
mozdulatot tettem, amikor a kártyáimért nyúltam.
A kezemet a zsebembe tettem, a paklit a tenyerembe
szorítottam, hüvelykujjam készen állt, hogy megreptessen egy kártyát.
Volt nála egy ereklye. Nálam is volt egy. Hét volt a
kis szobában, két látenssel. A dolgok kezdtek érdekessé válni.
Számba vettem a helyszínt:
Hollywood nyugodtan állt, balra tőlem, hátul lapulva.
Kempthorne még mindig részt vett egy licitháborúban, és a
tömegben, akik nem megbízottak voltak, mindannyian várakozva forrongtak tipikus
brit visszafogottsággal.
Egy felfegyverzett, valószínűleg ex-katona hitelesítő a
színpadon.
Hét veszélyes ereklye lüktetése járta át a levegőt. Az
eredeti öt ereklyét a helyszínen kívül tarthatták külön, olyan biztonságos
helyen, mint Kempthorne széfje. Egészen mostanáig.
Most mindannyian itt voltak. Mindannyian együtt.
Biztonságiak nélküli szobában. Ha elő akartam rántani valamit, hogy a kezembe
kerüljenek az ereklyék, akkor ez egy remek hely és idő lenne arra, hogy
megtegyem.
– Lehet, hogy van egy kis
problémánk – suttogtam.
Kekeckedj velem. Csavard el a fejem. Vigyél el engem,
sürgetett az összes ereklye. De a toll, az ismert engem, a kezemben
volt. Annyira közel volt. Azt akarta, hogy figyeljek, hogy halljam.
A szőke hitelesítő előrelépett, felbukkanva az árnyékból.
Kezében egy kés izzott. Ereklye, a
látens érzékeim beindultak. Devi felé nyúlt.
Kiszabadítottam a kártyáimat, és egy hűvös, tompa, fém
nyomását éreztem a tarkómnál. Egy pisztoly csöve.
– A paklid a zsebedben
marad – Hollywood hangja dörmögött a fülembe.
A hitelesítő a mellkasához rántotta Devit, és a torkához
szorította az izzó kést. – Tedd az ereklyéket a zsákba – ugatta európai
akcentussal. A szabad kezével előhúzott egy műanyag zacskót a zsebéből, és Devi
lábai elé dobta.
Kempthorne megmozdult.
Csak egy homályos foltot láttam a szemem sarkából, de hallottam Hollywood
fájdalmas nyögését. A fegyver és Hollywood is eltűnt, Kempthorne elintézte.
A szőke előre lökte Devit a színpadon, felemelte a kést, és
elhajította – egyenesen Kempthorne és Hollywood felé, akik a fegyverért
küzdöttek. Megdobtam egy mágiával feltöltött kártyával, ami megütötte a kést,
eltérítve a röppályájáról, és megpördült. A falnak csapódott, onnan pedig a
padlóra. A szőke az ereklyéért rohant. Kempthorne és Hollywood mocskos ütéseket
mért egymásra. A tömeg az ajtó felé tódult.
A zajban és a káoszban senki sem vette észre, hogy
felkapaszkodtam a színpadra.
És senki sem látta, hogy megragadtam a tollat.
Áááá így abbahagyni... ❤️❤️❤️
VálaszTörlés